Sóvárgás

Pasizási tanácsok
nyolcadik fejezet

A kocsi fél hétre jött Miáért. Hogy betartsa Gabe utasítását, és ne késsen, ekkorra már lent állt a ház előtt. Összeszorította a száját, hogy elnyomjon egy ásítást. Hajnalig bulizott a lányokkal, de ez nem lehetett mentség. Egy egész napja volt arra, hogy kipihenje magát és kiheverje a másnaposságot. Csakhogy a szemét se tudta lehunyni az izgalomtól, hogy ma este jelenése volt Gabe lakásán.
Ez kész elmebaj! Remélte, hogy egyszer eljön az idő, amikor már nem jön zavarba attól, ha Gabe-bel kell találkoznia. Az isten szerelmére, hiszen le kell feküdnie vele! Ő meg már attól is remegett, mint a kocsonya, ha csak arra gondolt, hogy látni fogja. Ennyit a magabiztosságról. Gabe azt fogja hinni róla, hogy szemérmes szűz lány, aki még sosem látott férfit meztelenül. Bár abban biztos volt, hogy nem látott még olyan férfit meztelenül, mint Gabe. Testközelből biztosan nem.
A férfiak, akikkel eddig lefeküdt, szinte még kisfiúk voltak.
Többnyire épp olyan fiatalok és tapasztalatlanok, mint ő. Az egyetlen komolyabb szexuális viszonya – nem akarta egyéjszakás kalandnak nevezni, hiszen többször is találkoztak – a legutóbbi volt, és ezt annak tudta be, hogy Dave idősebb és tapasztaltabb volt, mint a korábbi fiúi.
Ettől fogva már nem érdekelték a vele egykorú férfiak, és ez jó igazolás volt arra is, miért vonzódott Gabe-hez. Dave remek szerető volt. Csak kár, hogy másban nem volt ilyen jó.
Sejtette, hogy Gabe rajta is túltesz, és még az emlékét is kitörli a fejéből. Márpedig ez nagy szó, hiszen eddig Dave volt a legjobb szerető valamennyi férfi – na jó, srác – közül, akikkel együtt volt.
Pontban hét előtt öt perccel a sofőr kitette Gabe háza előtt, mint valami csomagot. A fickó olyan volt, mint egy droid. Soha nem szólt egy szót se. Csak megjelent, egyetlen hang nélkül elfuvarozta a célállomásra, majd eltűnt, és amikor haza kellett vinni, újra előbukkant.

Miát idegesítette, hogy átnézett rajta. Vagy talán azt az utasítást kapta, hogy soha ne álljon szóba vele?
A bejárat előtt biztonsági őr álldogált. Persze ez nem csupán egy ház volt a sok közül. A Fifth Avenue 400. a város egyik legexkluzívabb lakóépületének számított. Akár egy luxusszálloda, csak lakosztályok helyett lakásokkal.
Miután bemutatta a személyijét, az őr felszólt, hogy beengedheti-e.
Remélhetőleg ezt nem kell majd minden alkalommal végigcsinálnia, valahányszor Gabe a lakására rendeli…
Ezután a lifthez kísérte Miát, behelyezte a leolvasóba a Gabe emeletének megfelelő kártyát – a legfelső szintét, mi mást majd biccentett, és kilépett a liftből.
Néhány másodperccel később az ajtó kinyílt az 58. emeleten, Gabe lakásának előterében. Gabe már ott állt, és várta. Le sem vette róla a szemét, amikor kiszállt a liftből. Az ajtó lassan bezárult Mia mögött, és kettesben maradtak.
Alig tudottkép2 betelni a férfi látványával. Ritkán látta farmerban, pedig eszelősen jól állt rajta. Kopott, viseltes darab volt, mintha ez lett volna a kedvenc gatyája, amelytől nem tud megválni. New York Yankees- pólója feszült izmos mellkasán és tekintélyes bicepszén. Biztosan gyúrni jár. Nem volt más magyarázat arra, hogy lehet ilyen eszményi teste, miközben a napjai jó részét az irodában töltötte.
Mia kezdte magát túlöltözöttnek érezni. Egyszerű, térd fölé érő tengerészkék ruhát vett fel. Bár magas sarkúja miatt nagyjából szemmagasságban voltak, mégis icipicinek érezte magát, ahogy ott állt a férfival szemben.
Gabe óriásnak tűnt, uralta a teret még kopott farmerban és pólóban is. Elementáris kisugárzása volt. Ráadásul úgy nézett rá, hogy Miát szinte perzselte a pillantása.
Tetőtől talpig végigmérte, amitől a bőre felforrósodott, mintha valóban hozzáért volna. Amikor újra találkozott a tekintetük, Gabe elmosolyodott, és feléje nyújtotta a kezét.
Mia odalépett elé, és a kezet a tenyerébe tette. Gabe lazán összekulcsolta az ujjait az övéivel, aztán megszorította a kezét, és magához húzta, hogy megcsókolja. Az ajka közé vette és szívta, majd gyöngéden harapdálta Mia ajkát, épp csak annyira, hogy bizseregni kezdjenek. Nyelvével addig játszadozott az ajkán, míg várakozón kinyíltak, hogy beengedjék.

– Hozattam magunknak vacsorát. Remélem, éhes vagy – szólalt meg Gabe a csók után.
– Éhen halok! – vallotta be Mia. Gabe szúrós szemmel nézett rá.
– Ma még nem is ettél?
– Ittam egy kis narancslevet. Nem voltam igazán éhes.
Azt persze nem említette, hogy másnapos volt, szemhunyást sem aludt, és ez idáig gondolni sem bírt az evésre.
Gabe az elegáns étkezőasztalhoz vezette, amely a Manhattanre néző, faltól falig érő üvegablak előtt állt. A város már esti fényárban úszott, a szürkületben kirajzolódtak a szomszédos felhőkarcolók sötét körvonalai.
– Már nem vagy ideges, ugye? – kérdezte Gabe, miközben leültette az asztalhoz.
Mia kényszeredetten felnevetett.
– Ismeretlen terepen járok, Gabe.
Ezzel bizonyára te is tisztában vagy.
Gabe meglepte a homlokára adott puszival, aztán kiment a konyhába.
Egy percre rá újra megjelent, két tányérral a kezében, majd letette elé az istenien illatozó steaket. Olyan ínycsiklandó volt, hogy Mia gyomra rögtön megkordult.
Gabe szigorúan pillantott rá.
– Nincs több koplalás, Mia!
Bólintott, és várt, miközben Gabe újra eltűnt a konyhában, majd megjelent egy üveg borral. Leült vele szemben, és töltött mindkettőjüknek.
– Nem tudtam, milyen ételeket szeretsz. Később még lesz időnk megbeszélni ezt is, és majd kitanulom az ízlésedet. De úgy gondoltam, egy steakkel nem hibázhatok.
– Egyáltalán nem – felelte Mia.
– Egy jó steak gyógyír majdnem minden bajra!
– Ebben egyetértünk.
Mia nekilátott az evésnek, és közben a szeme sarkából nézte Gabe-et.
Tele volt a feje kérdésekkel, de nem akarta lerohanni. Hiszen ő is mondta, később lesz még elég idejük beszélgetni. Mások talán több időt szenteltek az ismerkedésnek, mielőtt a szexre került a sor, de úgy sejtette, Gabe nem nagyon ad a szokásokra, és mindenben a saját feje után megy. Emellett nem is voltak idegenek egymás számára. Mia már évek óta sóvárgott utána, még ha csak távolról is.
A csend elnehezedett közöttük. Érezte, hogy Gabe éberen figyeli, akárcsak ő. Mint az ellenfelek, amikor méregetik egymást a küzdelem előtt. Csak Gabe nem volt bizonytalan és zavart. Sőt nagyon is magabiztosnak, céltudatosnak tűnt. Akár a zsákmánya felé lopakodó ragadozó.
– Nem is eszel! – figyelmeztette Gabe.
Mia lenézett a tányérjára, és észrevette, hogy abbahagyta az evést a steak felénél. Letette a villáját, és a férfi szemébe nézett.
– Ez idegtépő, Gabe! Minden teljesen új számomra. Még sosem voltam ilyen helyzetben. Nem tudom, hogy viselkedjek. Mit mondjak.
Mit ne mondjak. Egyáltalán, megszólaljak-e? Fogalmam sincs, hogy ez pusztán vacsora-e, mert úgy nézel rám, mintha én lennék a desszert.
Mondj valamit, mert teljesen össze vagyok zavarodva.
Gabe félmosolyra húzta a száját, szemében elégedettség tükröződött.
– Mia, drágám, te vagy a desszert.
Mia lélegzete elakadt, rádöbbent, hogy a Gabe tekintetéből sugárzó éhségnek köze nem volt a tányérján heverő steakhez.
– Egyél – szólt rá Gabe halk, ellentmondást nem tűrő hangon. Ez parancs volt. Érezte, hogy most engedelmeskednie kell. – Nem fogok rád ugrani az asztalnál. A várakozás csak megédesíti a beteljesülés pillanatát.
Mia felvette az evőeszközt, és belevágott a húsba. Nem is érezte az ízét. Úgy evett, mint egy gép. Testében vibrált a feszültség. Egyértelmű volt, hogy Gabe nem fog udvariaskodni vele. Az nem ő lett volna.
Minden azonnal kellett neki. Ez a hozzáállás tette olyan sikeressé az üzletben. Csak masírozott előre rendületlenül, hogy megkapja, amit akart. És most öt akarta.
Belekortyolt a borába, hogy kicsit oldja a feszültségét. Nem tudta, hogy lassabban egyen-e, hogy így egy kis időt nyerjen, vagy inkább villámgyorsan befejezze a vacsorát, hogy rátérhessenek… a desszertre.
Gabe már befejezte az evést, hátradőlt a székben és miközben a szájához emelte a poharát, le sem vette róla a szemét. Fesztelennek és higgadtnak tűnt. Csakhogy amikor Mia a szemébe nézett, egész mást látott: sütött belőle a türelmetlenség és a felajzottság.
Néhány falatot hagyott, aztán eltolta a tányérját és lassan ő is hátradőlt a székben. Bár egy szót sem szóltak egymáshoz, a kérdés, hogy mi jön most, érezhetően ott lógott a levegőben. Gabe rápillantott, majd könnyeden így szólt: – Menj a nappali közepére, és ott állj meg.
Mia nagy levegőt vett, és felkelt a székből, olyan méltóságteljesen, ahogy csak tudott. Eldöntötte, hogy laza lesz és magabiztos. Ez a férfi őt akarja. Őt, nem valaki mást. Itt volt az ideje, hogy végre ennek megfelelően is viselkedjen.
Cipősarka kopogott a tömörfa padlón, ahogy a szoba közepére sétált.
Mikor odaért, megfordult, és látta, hogy Gabe átment a bőrkanapé melletti sarokban álló karosszékhez. Leült, és kényelmesen elhelyezkedett, lezseren keresztbe vetve a lábát. Természetes és laza volt. Bárcsak ugyanezt mondhatta volna magáról ő is! Csakhogy úgy érezte magát, mint egy műtárgy, melyet vásárlás előtt alaposan szemügyre vesz a vevő.
– Vetkőzz le nekem! – szólította fel Gabe.
Mia összerezzent. Nagy őzikeszemekkel bámult a férfira, miközben lassan értelmezte magában az utasítást.
Gabe Felhúzta a szemöldökét.
– Mia?
Mikor kezdett volna kibújni a cipőjéből, Gabe rászólt.
– A cipő marad! Csak a cipő.
Mia a ruhája mellrészéhez nyúlt, és lassan kigombolta mind a három gombját. Lehúzta a vállára a ruhát, és hagyta, hogy a földre hulljon. Már csak bugyiban és melltartóban állt előtte.
Gabe pupillái kitágultak, tekintetében izzott a leplezetlen vágy. Mia gerincén végigfutott a borzongás. Mellbimbói hegyesen fúródtak a selyem melltartóba. Gabe hihetetlen módon felizgatta, pedig még hozzá sem ért. De ahogy tetőtől talpig szemügyre vette, úgy érezte, mintha lángnyelvek mardosnák a bőrét.
– Melltartót vagy bugyit? – kérdezte remegő hangon.
Gabe elmosolyodott.
– Miért tőlem kérded? Szerintem tökéletesen csinálod. Előbb a bugyit.
Mia becsúsztatta a hüvelykujját a bugyi vékony, csipkés derékrésze alá, és lassan elkezdte letolni. Legszívesebben magán hagyta volna, hogy megóvja a maradék szemérmét, majd mégis rávette magát, hogy megváljon a kevéske kis anyagtól. Mikor a bugyi a padlóra hullott, kilépett belőle és a cipője orrával odébb lökte.
Összefogta a haját, és áttette az egyik vállán, hogy hozzáférhessen a melltartója kapcsához. Amint kioldotta, a kosarak elengedtek, kivillantva a melle hófehér domborulatát.
– Tedd hátra a hajad – utasította Gabe.
Egyik kezével a melltartót a melle előtt tartva, Mia összefogta a haját és leengedte a hátára. Aztán leengedte a kezét, hagyta, hogy a melltartó pántjai lassan lecsússzanak a válláról, majd ezt is a többi ruha közé dobta.
– Gyönyörű vagy – jegyezte meg Gabe elismerően. Mia ott állt előtte, tökéletesen védtelenül, és várta a következő parancsot.
Egyértelmű volt, hogy Gabe nem siet. Ki akarta élvezni, hogy először látja meztelenül.
Zavartan próbálta eltakarni a kezével az ölét és a mellét.
– Ne rejtőzz előlem – mondta Gabe lágy hangon.
– Gyere ide!
Mia egy reszkető lépést tett előre. Aztán még egyet. Végül megállt néhány centire Gabe előtt.
Gabe letette mindkét lábát a földre, és szétterpesztette a combjait.
Lába közt látványosan dudorodott a farmer slicce. Kinyújtotta a kezét Mia felé.
Mia közelebb lépett, és megfogta a kezét. Gabe maga felé húzta, és mutatta, hogy üljön az ölébe.
Két oldalról Gabe mellé térdelt a karosszékbe, majd lassan leereszkedett a combjára. Súlypontját a cipősarkára helyezte, és várt.
Lélegzet-visszafojtva. Minden izmát megfeszítve.
Gabe megfogta a tarkóját, és magához húzta. Mia érezte, ahogy forró lehelete zihál az arcán. Gabe becsúsztatta az ujjait a hajába, majd belemarkolt.
Hirtelen hátrahúzta Mia fejét a hajánál fogva. Még mindig szaporán vette a levegőt, szeme vadul villogott. Mia beleremegett már a testéből áradó forróságba is.
– Van fogalmad arról, mennyire kívánlak? – sustorogta Gabe.
– Én is kívánlak – rebegte Mia.
– Megkapsz, Mia. Minden elképzelhető módon.
Gabe fátyolos hangja őrjítően szexis volt. A csábító ígéret kéjes izgalommal és várakozással töltötte el Miát.
Aztán Gabe elengedte a haját, és mindkét kezét a derekára tette, majd szép lassan csúsztatta őket egyre feljebb. Kezébe vette a mellét, és odahajolt az egyikhez, hogy a szájába vegye a mellbimbót.
Mia felnyögött, és megfeszült a gerince. Belekapaszkodott a karosszék karfájába, és hátrahajtotta a fejét, miközben Gabe a nyelvével körözött a bimbóudvarból kiemelkedő kis csúcs körül.
Felváltva izgatta és kényeztette a mellét. Szájába vette a mellbimbóját, és addig nyalta, szívta, míg hegyesen nem állt az izgalomtól, még többre sóvárogva.

Egyik kezét elvette Mia melléről, és a mutatóujja hegyét lassan végighúzta a bordáin, majd le a hasán, míg a combjai közé nem ért.
Megcirógatta Mia szeméremajkait, mintha csak üdvözölné őket, aztán türelmetlenül becsúsztatta a középső ujját a puncija érzékeny húsához, a hüvelykujjával pedig masszírozni kezdte a csiklóját.
Mia egész teste megfeszült. Érezte, hogy a puncija nedvesedni kezd, miközben Gabe középső ujjával körözött hüvelye bejáratánál, hüvelykujja pedig a csiklóján táncolt.
– Gabe! – suttogta.
Lehajtotta a fejét, hogy félig leeresztett szemhéján át meglesse a férfit. Mikor megpillantotta a szájában a mellét, amint épp a mellbimbóját szívta, csak még hevesebben kívánta, pedig már így is alig tudott magáról.
Felnyögött, amikor Gabe a hüvelyébe csúsztatta az ujját. Egyre erőteljesebben dörzsölte a csiklóját, és közben szívta, és finoman harapdálni kezdte a mellbimbóját.
Belekapaszkodott Gabe vállába, és leeresztette a csípőjét, hogy az ujja még mélyebbre hatolhasson benne. Lassan ringatni kezdte magát Gabe tenyerén, ahogy közeledett a csúcsra. Nem bírt mozdulatlan maradni. Minden izma kép2megfeszült, egész alteste zsibongott a kéjtől.
– Élvezz nekem, Mia! Azt akarom, hogy a tenyerembe élvezz!
Gabe mélyen feldugta az ujját a hüvelyébe, és a G-pontját izgatta.
Közben rászorította a hüvelykujját a csiklójára, és újra bekapta a mellbimbóját. Mia behunyta a szemét, és hangosan Gabe nevét kiáltotta, ahogy elérte az orgazmus szilaj, mámoros első hulláma.
– Ez az. A nevem! Mondd még egyszer! Hallani akarom!
– Gabe! – zihálta Mia önkívületben.
Gerince hátrafeszült, miközben a férfi tovább izgatta, hogy fokozza és kitartsa a gyönyörét. Felsőteste megrázkódott, majd ernyedten zuhant előre. Megkapaszkodott Gabe vállában, és levegő után kapkodott.
Gabe lassan elvette a kezét, gyöngéden átölelte és a mellkasára húzta.
Mia a homlokát a vállának támasztotta, és az orgazmus megsemmisítő erejétől kimerülten behunyta a szemét.
Gabe a meztelen hátát simogatta, megnyugtatóan, gyöngéden, védelmezőn. Aztán belemarkolt Mia hajába, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen.
– Kapaszkodj belém!
Alighogy Mia átölelte a nyakát, Gabe felállt, a karjában tartva őt.

– Kulcsold a lábad a derekam köré!
Feljebb emelte Miát, a kezét a feneke alá csúsztatta, Mia pedig a dereka köré fonta a lábát. Aztán Gabe elindult vele a folyosón át a hálószoba felé.
Óvatosan letette az ágyra, majd felegyenesedett, hogy villámgyorsan ledobálja magáról a ruháit. Mia ott feküdt, a kimerültségtől kábultan, teste még mindig az átélt gyönyört visszhangozta. Puncija lüktetett és bizsergett. Többet akart. Gabe-et.
Felemelte a fejét, amikor Gabe kigombolta és letolta a farmerját.
Észbontóan izgató volt, ahogy ott állt előtte meztelenül, álló farokkal, és úgy nézte, mintha már a puszta pillantásával is meg tudná baszni.
Teste valamennyi gyönyörűen kidolgozott porcikáján látszott, mennyire kívánja. Mia órákig tudta volna csodálni. Fenséges jelenség volt, lehengerlő méretekkel. Igazi szuper alfa-hím. A csúcsragadozó.
Hatalmas izmai megfeszültek, ahogy megragadta Mia lábát, vadul az
ágy széléhez húzta, majd szétnyitotta a combjait és közéjük térdelt.
– Nem mehetek el gyorsan, Mia – mondta fojtott hangon.
– Jobban vágyom rá, hogy benned legyek, mint arra, hogy levegőt vegyek. Meg kell hogy kapjalak. Most.
– Nincs ellenvetésem – suttogta érzékin Mia, és mélyen belenézett Gabe sötéten csillogó kék szemébe.
Gabe fölé hajolt. Érezte, ahogy makkja behatol felforrósodott, vérbőségtől lüktető hüvelyébe. Csak egyetlen másodpercre állt meg, mielőtt teljesen beledöfte a farkát, mélyen befúrva magát az ölébe.
Összekeveredett a lélegzetük. Mia csaknem eszét vesztette a behatolás okozta gyönyörtől. Hogy lehet ilyen hamar újra orgazmusa?
Hihetetlenül felizgatta, hogy magában érezte Gabe-et. Teljesen betöltötte őt. Hüvelye olyan szorosan feszült a farkára, hogy nem is értette, hogyan tud egyáltalán mozogni benne. Vagy hogyan csúszhatott be ilyen mélyre?
Gabe két kézzel megragadta a csípőjét és az ágyékának rántotta.
Aztán szelídültek a mozdulatai, mintha figyelmeztette volna magát, hogy finomabban. Simogatni kezdte Mia hasát, majd a tenyerébe vette a mellét, és belecsípett a mellbimbójába.
– Fájdalmat okoztam neked?
Bár Gabe látszólag alig tudott uralkodni magán, hangja mégis riadtan csengett. Miának szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy ha most szólna, megállna, akármennyire őrülten is kívánta ebben a pillanatban.

Kimondhatatlanul élvezte, hogy Gabe ennyire be volt indulva, hiszen ő izgatta fel ennyire. Őt akarta megbaszni.
Megrázta a fejét.
– Nem, egyáltalán nem. Ne hagyd abba – kérlelte.
Valójában már könyörgött. Ha Gabe most megállna, abba belehalna.
Átfogta a férfi csuklóit, ott, ahol a melléhez értek, és végigsimított mindkét karján. Érezte a bennük duzzadó erőt, és átvillant az agyán, hogy soha nem tudna betelni velük.
Gabe megfogta a kezét, egy pillanatra a tenyerébe zárta, aztán felemelte mindkét karját és hátranyomta az ágyra. Mia szeme tágra nyílt, ahogy látta a férfi szemébe kiülni a vérszomjat, és hallotta a torkából feltörő, mély hörgést.
Gabe ráhajolt, és a tenyerével leszorította mindkét kezét a matracra.
Olyan erővel, hogy meg se tudjon mozdulni. Ha akart volna, akkor sem tudott volna ellenállni.
Ettől bizseregni kezdett az öle, majd az inger lassan átterjedt az egész testére, mintha ajzószer áradna szét a vénáiban. Gabe dominanciája elkábította. Élvezte, hogy a hatalmában volt, hogy ő rendelkezett fölötte, és megadhatta magát neki.
Mindig is ez után sóvárgott. Arra vágyott, hogy Gabe maga alá gyűrje, felnyársalja a farkával és a magáévá tegye. Levegőt is alig kapott. Magánkívül volt az izgalomtól és a várakozástól.
Gabe kihúzta, majd egy erős lökéssel újra beledöfte a farkát. Mia megremegett az újabb behatolás erejétől.
Borzongással töltötte el, ahogy Gabe nézte, majd mély, szexis hangon így szólt:
– A pokolba is, nem állok meg, ha már ilyen sokáig vártam arra, hogy megkapjalak.
Ettől a mondatától Mia csaknem azonnal elélvezett. Észbontó volt a gondolat, hogy egy ilyen férfi, akiről ő csak álmodozhatott, hosszú ideje utána sóvárgott. Sosem hitte volna, hogy Gabe valaha is viszonozza a megszállottságát.
A megszállottság talán túlzás volt, hiszen fogalma sem volt, mit lát benne, vagy mit érezhet iránta a másik. Csak azt tudta, hogy már időtlen idők óta arról álmodozott, hogy itt legyen. Pontosan úgy, ahogy most:
Gabe ránehezedő teste alatt, a karja szorításában, miközben a farka olyan mélyen van benne, hogy azt sem érti, hogyan férhet el.
Bár hatalmas volt a hímvesszője, azért nem irdatlanul nagy. Nem csődör-, inkább királyi méret. Mindenképpen nagyobb volt, mint valamennyi korábbi szeretőjének, ráadásul nagyon is értette, mit csináljon vele.
Gabe elengedte a kezét, de amikor mocorogni kezdett, mérgesen rápillantott, és újra visszanyomta az ágyra. Aztán megint elengedte. Egy szót sem kellett szólnia, Mia ebből már értette az utasítást.
Engedelmeskedett, és mozdulatlanul feküdt, kíváncsian várva, mit fog csinálni vele.
Gabe ekkor megfogta a lábát, és a dereka köré kulcsolta őket.
Közben megint úgy nézett. Szeme vad villanása azt üzente, hogy hagyja a lábát pontosan ott, ahová tette őket. Becsúsztatta a kezét Mia feneke alá, és erőteljes, mély lökésekkel baszni kezdte. Mozdulatainak szabályos ritmusa a gyönyör hullámaival árasztotta el Mia egész testét.
Ösztönösen kinyúlt Gabe felé. Szüksége volt valamire, amibe kapaszkodhat, hogy ne sodorja el a férfi viharos szenvedélye. De Gabe hirtelen megállt, és megint fenyegetően pillantott rá, mire újra leengedte a karját az ágyra.
– Legközelebb kikötözlek. Ne ingerelj, Mia! Én irányítalak. A birtokomban vagy. Az enyém vagy. Meg ne merd mozdítani a kezed, míg én engedélyt nem adok rá. Megértetted?
– Igen – suttogta Mia. Olyan közel járt a csúcshoz, hogy levegőt is alig bírt venni.
Pulzusa felgyorsult, a vénái csaknem szétrobbantak, miközben Gabe izgató, vadállatias arckifejezését nézte. A férfi tekintete tele volt ígérettel. Benne volt minden, amit tenni fog vele, és amit neki kell majd megtennie, hogy az óhaját teljesítse. Majd' kibújt a bőréből, annyira vágyott rá, hogy mindez megtörténjen.
Gabe újra belehatolt, olyan erővel, hogy Mia egész teste belerázkódott. Behunyta a szemét és összeszorította a száját, hogy visszatartsa a kitörni készülő sikolyt.
– Nézz rám! – mordult rá Gabe.
– A szemed mindig rajtam legyen.
Sosem élvezhetsz el behunyt szemmel. Mindent látni akarok, amikor benned vagyok. Soha ne merj kizárni!
Mia szeme kipattant és rászegeződött. Szaporán, zihálva vette a levegőt.
Gabe durván belemarkolt a fenekébe, miközben tövig nyomta belé a farkát. Az ujjnyomai biztosan meglátszódnak majd. Felemelte Mia csípőjét, és szélesebbre terpesztette a combjait, hogy még mélyebbre hatolhasson. Mia nem bírt tovább várni. Nem is akart. A gyönyör túlságosan is szédítő, lehengerlő, ellenállhatatlan volt. Tökéletesen felemésztette.
– Mondd a nevem, Mia! Kinek a tulajdona vagy? Ki birtokol téged?
– Te – zihálta.
– Gabe! Te! Csak te!
Gabe elégedetten, büszkén nézett le rá, állkapcsa megfeszült.
– Ez az, bébi. Az enyém vagy! Mondd ki a nevem, amikor elélvezel.
Benyúlt Mia lába közé, és izgatni kezdte a csiklóját.
– Élvezz! Még egyszer! Gyerünk, Mia! Azt akarom, hogy megvadulj attól, hogy a farkam benned jár. Olyan lágy és selymes a pinád. És őrjítőén szűk. Ez a kibaszott mennyország!
Mia élesen felsikoltott, amikor a csúcsra ért. Robbanásszerű orgazmusa volt, még intenzívebb, mint az előbbi. Gabe felfoghatatlanul mélyen volt benne. Semmi mást nem érzett, csak hatalmas, kemény farkát, mely szinte odaszegezte az ágyhoz.
Rázkódott a teste, ahogy Gabe ágyéka csattogott a fenekén. Még többre vágyott, képtelen volt betelni vele. Gabe minden arcizma megfeszült, miközben egyre vadabbul baszta.
– A nevem! – hörögte.
– Mondd a nevem, amikor elélvezel!
– Gabe!
Szemei diadalittasan csillogtak, miközben Mia vonaglott alatta a kéjtől. Elementáris orgazmusa volt, amilyet korábban el se tudott volna képzelni.
Ezután elnyúlt az ágyon. Elszállt minden ereje, kimerülten és kielégülten pihegett. De Gabe nem állt le, csak lassított a mozdulatain, hogy kiélvezzen minden egyes pillanatot. Behunyta a szemét, mélyen behatolt, majd kihúzta a farkát, és megállt a kisajkak között. Aztán összeszorította a száját, és újult erővel baszni kezdte. Féktelenül.
Keményen.
A karján és a mellén minden izom kirajzolódott, ahogy nekifeszült Miának. Elvette a kezét a fenekéről, tenyerét a tenyerébe nyomta, és rászorította az ágyra. Olyan közel hajolt hozzá, hogy a bőrük összetapadt.
– Az enyém vagy – sziszegte a foga közül.
– Az enyém vagy, Mia.
Mia ölét elárasztotta a meleg nedvesség, ahogy Gabe lüktetve belelövellt. Még mindig mozgott benne, mintha végtelenített lett volna az orgazmusa. Testnedveik összekeveredtek, és cuppogó hangot adtak.
Gabe még egyszer mélyen beledöfte a farkát, aztán ráborult, és betakarta a testével. Mia a nyakában érezte forró, ziháló lélegzetét. Még mindig tövig benne volt. Keményen állt a farka, még azután is hogy ilyen intenzíven és hosszan élvezett. Fantasztikus érzés volt, ahogy betöltötte.
– Megérinthetlek? – kérdezte suttogva Mia. Muszáj volt hozzáérnie, már nem tudta visszafogni magát.
Gabe nem felelt, csak lecsúsztatta a kezét az ágyra, kiszabadítva Mia karját a szorításából. Mia a néma gesztust beleegyezésnek vette.
Óvatosan Gabe vállára tette a kezét, majd felbátorodott, látva, hogy nem tiltakozik. Kezével bebarangolta a férfi kimerült testét, hogy kiélvezze a szeretkezés utáni édes bódultságot. Lecsúsztatta a kezét a hátán, amennyire csak bírta, aztán visszahúzta, és simogatni kezdte, ugyanazzal a megnyugtató gyöngédséggel, ahogy az előbb Gabe cirógatta őt.
Gabe elégedetten felnyögött, amitől Mia teste összerándult. Gabe felhördült, ahogy hüvelye ráfeszült a farkára, majd egy csókot nyomott a nyakára, pont a fülcimpája alá.
– Gyönyörű vagy – suttogta.
– És az enyém.
Miát elárasztotta a boldogság. Nem csak a bóktól. Leginkább azt élvezte, hogy Gabe birtokba vette őt. Bármeddig is tartson az egyezségük, most már az övé lett. Úgy, ahogy a legtöbb nő soha nem tartozhat egy férfihoz.
A legcsekélyebb mértékben sem érezte terhesnek, hogy a tulajdona volt. Halálosan kimerült volt és tökéletesen elégedett. Ha akart, se tudott volna megmoccanni. Így hát várt, élvezte, hogy Gabe teste betemette, miközben a farka még mindig mélyen az ölében nyugodott.

Csajozási tanácsok

fel